LEGOLVASOTTABB »

13 év első fokon a 15 éves lány megöléséért

13 év első fokon a 15 éves lány megöléséért

Tizenhárom évett kapott az a fiú, aki másfél éve megölte barátnőjét a pécsi felüljáró alatti elhagyott telken. Az ítélet nem jogerős.

Rejtélyes madárpusztulások

Idén eddig hat rétisas pusztult el a nemzeti park területén, feltehetően mérgezés miatt.

Felfüggesztett börtönre ítélték a volt focistát

Pécs | Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélték a volt barcsi focistát, aki bundázásra akarta rábírni Törtei Tamást.

Bunda: még mindig divatban

Vélemény | A világ másik felén hatalmas összeggel lehet fogadni egy-egy eredményre, de még arra is, hogy mondjuk elesik-e a bíró az első tíz percben.

Vírusokkal a baktériumok ellen

Vírusokkal a baktériumok ellen

Pécs | Alig több mint egy évvel az alapkőletétel után megépült és már dolgozik az Enviroinvest Zrt. biotechnológiai kutatóközpontja.

Készül a „Lex Tettye” – védenék a szolgáltatót

Pécs | Szabálysértés helyett az önkormányzat tiltott, közösségellenes magatartásért büntethet júniustól. A vízóra-leolvasó akadályoztatásáért is bírságolhatnak.

Továbbra sincs meg Gyurcsány dolgozata

Továbbra sincs meg Gyurcsány dolgozata

Pécs | Sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem lehet a volt kormányfő dolgozatával kapcsolatos plágiumgyanút.

Elkeseredésében gyalog indult a Parlamenthez

Gyalog indult a Parlamentbe egy komlói férfi. Mint elmondta, a szerinte elkeserítő állapotokra hívná fel a figyelmet.

Ketten egyért: a PMFC-ért

Szavazás | A PMFC közleményben tudatta, hogy a klub vezetőségében jelentős változások lesznek.

Rosszlányok éjszakája

Rosszlányok éjszakája

Szemeszter záró buli a Pollack B-Klubban. Képgaléria.

Elkészült az első pécsi magasbicikli

Különleges kétkerekűvel találkozhatnak ezekben a napokban Pécsett, bemutatkozik az amerikai mintára készült tall bike.

„A Csillag étterem emblematikus”

Olvasónk szerint a veszélybe került Csillag étterem olyan pontja Pécsnek mint a Nádor vagy a Balokány.

Belefirkált a forgalmijába, a rendőrök kiszúrták

Saját kezűleg hosszabbította meg autójának műszaki érvényességét egy vajszlói férfi.

Nem aludtak az orfűi buli miatt

Levél | El kell dönteni, hogy Orfűre pihenni, vagy hangos buliktól megőrülni várják a vendéget - veti fel egy olvasónk.

Kapitális harcsát fogtak Magyarlukafán

Kapitális harcsát fogtak Magyarlukafán

Magyarlukafa | Somos Roland és édesapja emelte a partra a fotón látható óriási harcsát.

Kistigrisek az abonyi vadasparkban

szoljon.hu | Egekben a cukiságfaktor: gyerekek gyurmázzák a szibériai vadakat.

Ország, Világ, Gazdaság

Dübörgő Horthy-kultusz

Blogális Világ | Az emberek érzelmeire akkor is illik tekintettel lenni, ha a hol „véreskezű gyilkosnak”, hol meg „országgyarapítónak” titulált Horthy Miklós méltatása lassan-lassan megint a reneszánszát éli.

345 hozzászólás

Nem indulhat a Győr az Európa Ligában

Hiába végez a csapat a dobogón, a Sportdöntőbíróság érvényben hagyta a kizárást.

Magyarország az európai lista legvégén

Magyarország az európai lista legvégén

Az első negyedéves GDP-bővülési adatok alapján a magyar gazdaság az utolsó, illetve utolsó előtti helyen áll az EU 21 országa között - olvasható az index.hu-n.

Változatos programok a városligeti gyermeknapon

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a főváros 1990 óta rendszeresen szervez gyermeknapot a budapesti Városligetben, idén május 26-27-én.

Fidesz: Gyurcsány tisztázza magát

A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsányt, hogy vádaskodás helyett végre tisztázza magát gyanús szakdolgozata ügyében.

Varga: Ősz elején lehet IMF-megállapodás

A Népszabadság szerint Varga Mihály a tárgyalások után pénzügyminiszter vagy MNB-elnök is lehet.

150 milliót tettek félre Schmitt villájára

A Blikk úgy tudja, az esetleges felújítási munkákra és bútorok beszerzésére további 19,5 millió forintot különítettek el.

Hoffmann: ferdítenek a szakszervezetek

Hoffmann Rózsa kiemelte: lassan megszokottá válik, hogy a pedagógus-szakszervezetek a pedagógusnapot demonstrációval "ünneplik."

DK: megdőlt a plágiumvád

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megdőlt a Gyurcsány Ferenccel szembeni plágiumvád.

A célegyenesben hajrázni kell!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kedvezményezettek aktivitását sürgeti: már a 700 milliárd forintot is meghaladja a projektek késlekedése. promóció

Deviza

  • CHF/HUF 246.88
  • EUR/HUF 296.67
  • USD/HUF 233.04
Magazin

Igaz történet: Szerelmi összeesküvés

Igaz történet: Szerelmi összeesküvés

kiskegyed.hu | Amint megláttam, arra gondoltam, milyen gyönyörű lehet ruhátlanul…

Lilu vagy Ördög Nóri?

kiskegyed.hu | A Csillag születik műsorvezetői tökéletes összhangban vannak, nem csak a munkában, az öltözködésben is!

Totál amatőrök az RTL Klubnál

kiskegyed.hu | Sikerült úgy megcsinálni A gyanú árnyékában első részét, hogy végig lehessen nézni.

Damu a börtönben venné el legújabb barátnőjét

kiskegyed.hu | Damu Roland újra szerelmes, sőt megint házasodni készül. S, hogy kit venne el?

2012 különleges bolygóállása

astronet.hu | Amikor az égiek olyan lehetőséget kínálnak fel nekünk, hogy életünket jobbá tegyük...

Növények a teraszon

lakaskultura.hu | Kedves élmény együtt teázni a virágokkal.

Oszter Alexandra újra szerelmes!

kiskegyed.hu | Kezd visszatalálni régi önmagához Oszter Alexandra, ráadásul újra belépett a szerelem az életébe.

Kiverte a biztosítékot a fehérneműs lány

kiskegyed.hu | Mielőtt a rettegett érettségi lejárna, minden tizenkettedikes diáknak szerveznek egy bulit...

Melyik márkahű sztár a legstílusosabb?

GLAMOUR ONLINE | Sokan szinte mindig ugyanannak a divatháznak a ruhadarabjaiba bújnak.

Ördög Nóra - Nincs messze az anyaság?

kiskegyed.hu | Mikor teljesül a gyönyörű műsorvezető álma? Ördög Nóra a hírek szerint készen áll az anyaságra.

Homokos popsival pózol a legkeresettebb modell

GLAMOUR ONLINE | Gisele a Vogue Paris címlapján.

Samantha Fox még mindig bombázó

kiskegyed.hu | Természetesen megint nem bírta ki Samantha Fox, hogy megállja egy laza női csók nélkül.

Életveszélyben volt Zámbó Jimmy édesanyja

kiskegyed.hu | Nagy volt a riadalom a Zámbó testvéreknél, mikor édesanyjukat azonnali vérátömlesztéssel mentették meg.

A szomszédból ajánljuk

Fújhatjuk: újabb közúti razzia Somogyban

sonline.hu | Fokozott ellenőrzés az ittas járművezetők kiszűrésére – két héten át újabb akciót szerveznek a rendőrök Somogyban.

Dániel Péter öntött: vörös lett Horthy Miklós szobra Kerekiben

sonline.hu | Vörös lett Horthy Kerekiben: ahogyan azt előzetesen beígérte, Dániel Péter festékkel öntötte le az ország első egész alakos Horthy-szobrát.

Lezárta a rendőrség a 6-os számú főutat

teol.hu | Baleset miatt lezárta a rendőrség a 6-os számú főutat a tolnai-szedresi elágazótól kétszáz méterre.

Romákverte rendőrök Siófokon

sonline.hu | Az idén a romák győztek, mármint a rendőrök ellen, a kupát mégis a tűzoltók tehették a vitrinjükbe.

Miért nem találod Mr. Tökéletest?

Miért nem találod Mr. Tökéletest?

kiskegyed.hu | Túl válogatós lennél, vagy más oka lehet, amiért nem leltél még párra? Teszteld!

Nézd meg Katalin hercegnő legfurcsább testrészét!

kiskegyed.hu | Húga után, Kate Middleton is villantott valami nagyon formásat. Csak a lábát figyeljétek!

Kánya Kata kitérője

kiskegyed.hu | Volt színésznő, rádiós meg tévés műsorvezető, társkeresőiroda-tulajdonos, most meglepő vállalkozásba fogott.

20 éves a Kiskegyed - Szülinapi nyereményjáték!

kiskegyed.hu | Játsszon és nyerjen a Kiskegyeddel!

Megszületett Czutor Zoltán gyermeke

kiskegyed.hu | Megszületett Czutor Zoltán feleségével első közös gyermeke, Czutor Simon Zsigmond.

A szeretőből ritkán lesz feleség!

kiskegyed.hu | Miért kezd az ember nős férfival? Mielőtt ítélkeznénk, érdemes megvizsgálni a különböző nézőpontokat.

Már 5 kilót fogyott az esküvőjére

kiskegyed.hu | Csúcsformába hozza magát esküvőjére – fogadta meg nemrégiben Valkó Eszter. Tartja a szavát.

Bugyit villantott a figyelmetlen színésznő

kiskegyed.hu | Senki nem gondolta, hogy Anna Faris decens estélyi ruhája ilyen meglepetést tartogat.

Ami miatt nagyon fájhat a fejed

kiskegyed.hu | Rengeteg hétköznapi ok miatt fájhat a fejed, csak nem gondolsz rá.

Krumplinudli, gnocchi, barackos gombós és a többiek

Gyerekkorunk szép emlékei között szinte biztosan szerepel egy nagy piros lábasnyi krumpligombóc. A nagymamák által készített, semmivel össze nem téveszthető krumplis tészta, a tetején pihenő aranyszín morzsával szinte mindenki számára múltidéző.

Egy, megérett a meggy

A meggy szárából gyógytea készülhet, magjából fantasztikus melegítő párna, levelét régen pipadohánynak használták, gyantáját görcsoldóként ismeri a népi gyógyászat, a meggy fája pedig gyönyörű bútoralapanyag.

A kiskirály

A kiskirály

Bivalyerős turbómotorral, összkerék hajtással és automata váltóval tettük próbára a Nissan Juke Shiro kivitelét, amely műszaki tartalma mellett küllemével és árával sem simul az átlagba.

Időjárás

Napi menü RSS feed

Két Szekér Fogadó — Kozármisleny, Pécsi u. 122.

húsleves A. tökfőzelék, vagdalt B. sült csirkecomb, zöldséges rizs C. lecsós virsli, rizs D. svájci rakott burgonya

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
  • Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
  • Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
  • Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
  • Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
  • Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
  • Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
  • Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
  • Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
  • Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
  • Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
  • Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Lángost otthon is érdemes sütni!

Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!

Ingatlankereső

Kalkulátorok

Bérkalkulátor
Számolja ki bruttó béréből mennyi marad
a zsebében!
Eva
Mennyit kell fizetnie az államnak? Számolja ki!
Cafeteria
Hogyan jár jobban? Ha emelkedik a bére vagy ha cafeteriát kap?

A hónap BAMALÁNYai

Mindmegette Recept Gyűjtemény Napi
menüajánló

csütörtök

Nézd meg a heti menüt! » Nézz vissza holnap is!