Rossz évben is kiemelkedőt - a baranyai gazdaság legjobbjai
Mik ezek?
XNagyon nem lehet szépíteni: a 2011-es esztendő sajnos fekete évként vonul be a baranyai gazdaság történetébe is. A legnagyobb foglalkoztatóként nyilvántartott Elcoteq bezárt, ami önmagában is komoly csapást jelentett volna a megye gazdaságára, de a multi csődje jó néhány beszállítót, alvállalkozót is magával rántott.
Nem kizárólag ennek a rovására írható, hogy újra rekordmagasságokba emelkedett a munkanélküliek száma, miután a helyi gazdaságnak egyetlen olyan ága sem akadt, amely átvehette volna a vezető, irányadó szerepet. Ráadásul a vállalkozói várakozások sem alakulnak a legjobban, a közérzetet olyan tényezők is befolyásolták, mint a helyi adóterhek jelentős emelkedése.
Nem véletlen, hogy a kamara pénteki díjátadóján dr. Kéri István elnök kiemelkedőnek minősítette az ilyen körülmények között is a legjobbak közé kerülő díjazottak teljesítményét.
– Ma, amikor a teljesítményeket értékelve nemcsak egy növekedési pálya elérése, hanem a stabilitás megőrzése is komoly eredmény, különösképpen érdemes példaként állítani a helyi gazdaság működő szereplői előtt.
A 2011. év díjazottjai
- Baranya Gazdaságáért Díj: Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungária Kft. ügyvezető igazgatója,
- az Év Üzletembere Díj: Miskolci Imre, a mohácsi Pikker Kft. ügyvezető igazgatója,
- Angster József Díj: Hornicz Bernadett, a Pécsi Kesztyű Klaszter programmenedzsere,
- Életműdíj: Kleisz József, a Matro Kft. alapítója,
- Baranya Megyei Export Díj: Fekoral International Kft.,
- Baranya Megyei Szakképzési Díj: Vajdáné Makra Vera (Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola volt oktatója), GLT Delta Kft., Juhász László, az Aranygaluska étterem tanulóképzéssel foglalkozó séfje.
- Az Év Kézművese Díj: Gulácsi János óraépítő.
- Mohács: Szakképzési Díj: Szabó László pékmester,
- Idegenforgalmi Díj: Horváth Zoltán borász, vendégfogadó.
- Szigetvár Gazdaságáért Díj: Bocskor Tibor az Iron-Tech Zrt. igazgatója,
- Szakképzési Díj: Kuba Károly vállalkozó,
- Idegenforgalmi Díj: ÖKO-Bükkösd Kft.
- Komló: Jánosi Engel Adolf-Díj: dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarék elnöke,
- Szakképzési Díj: Schillinger Emil (UNI-SYSTEM BAU Kft.),
- Siklós: Szakképzési Díj: Juhász Zoltánné vendéglátós gyakorlati szakoktató,
- Idegenforgalmi Díj: Fülemüle Csárda Kft.
- Kiváló Kamarai Munkáért Díj: Hendinger Anita, Marton Judit, Rabb Szabolcs.
Miskolci Imre, a Pikker Kft. ügyvezető igazgatója: – A mai idők vállalkozója napi tizenkét órában dolgozik a cége életben tartásáért, dolgozóinak munkahelyéért. Ilyen körülmények között nem könnyű döntés egy nagy horderejű fejlesztésről határozni. Alapos előkészítés után mertünk tizenkilencre lapot húzni. Bólyi üzemünk nyitásával azonban nemcsak a növekedés lehetősége, hanem a létszámunk bővítése is lehetővé vált. Mindez a cégünk kollektívájának sikere.
Hornicz Bernadett, a Pécsi Kesztyű Klaszter projektmenedzsere: – A pécsi kesztyűs cégek együttműködése jól mutatja a közösség erejét. Azon dolgozunk, hogy az Elcoteq bezárása után képzéssel, átképzéssel ebben a szektorban tudjanak sokan elhelyezkedni. A távol-keleti konkurencia drágulása miatt versenyképességünk nőtt. Az ágazatban most indul az új szezon, a béreknek a minimálbér és a kompenzáció miatti emelkedése komoly kihívás, de nem teljesíthetetlen.
Kleisz József, a Matro Kft. alapítója: – Hetvenegy évesen már nem végzek cégvezetői teendőket, de a műszaki problémák megoldásával, munkafolyamatok ésszerűsítésével szívesen foglalkozom. Nagy öröm számomra, hogy a ma már a fiam által irányított családi vállalkozás – ha áldozatokkal is, de – állta a válság megpróbáltatását. A megrendelések elmaradásakor számunkra nagyon jókor jött egy korábbi partnerrel indított közös fejlesztés, aminek ma már a haszna is jelentkezik.
Jakabucz Ildikó, a Hauni Hungária Kft. ügyvezető igazgatója: – Sikerünk értékét növeli, hogy olyan környezetben értük el, amiben nemcsak a válság, hanem a helyi adóterhek növekedése is új kihívásokat jelent. Ennek felelősségét ma már a megye legnagyobb termelő foglalkoztatójaként érezzük át. A cég versenyképességének megőrzése mellett sokat áldozunk a képzett munkaerő megtartása érdekében. Ennek egyik eszköze a bér, célunk a kötelezőn felüli emelés.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Öregtüke2012 2012. február 20. 10:20
Hozzászólni se érdemes: ezen a protálon csak a bulvár a fontos: meccsek kutyaütő sportágakban, kutyát találtunk, esik a hó, harmadik melle nőtt a celebnek. A DN is ide süllyedt már, lassan kinyitni se érdemes, maximum az apróhirdetések miatt.
-
2. Öregtüke2012 2012. február 20. 10:13
Ne fanyalogjunk, minden elismerésem a Hauni-nak,na jó, nem igazán "nemzeti magyar", de lagalább jól dolgoznak, éljen a Fekoral is. Aztán a város-megye legjobbjai vendéglők és néhány turizmus vállalkozás. Eléggé vérszegény ez az egész. Meg hát a felére csökkenő egyetemista tömeg majd nemigen fog bulizni ősszel ezekben a vendéglőkben. Mindegy, bejön most a 3 milliárd a költségvetésbe a madaras vezetés szerint, eladjuk a jó kis ingatlanjainkat, mint Tüzér utcai pálya, Munkácsy rendelő, A/1, Megyeri tér, 245 emeletes pokoli torony, lepukkant bérlakások, és akkor majd bőven támogathatjuk a pesti gyárak és fogorvosok Pécsre települését, a Nádor megnyitását, új, népességvonzó buszokat és akvaparkot a Széchenyi térre. Addig is örüljünk, hogy a Zsolnay tavaly beígért 500 millióját csepegtetve 30 milkónként nagy kegyesen átutalja a baráti nyertes. Ez lesz a fejlesztés.
-
1. bevándorló 2012. február 19. 12:29
Azt megértem,hogy a Fülemüle csárda megállja helyét.de a bankszektor milyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott azon kívül,hogy még évekig leveszik a lovét a városról.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






