Kész tervek a kastélypark felújítására
Mik ezek?
XNagy Attila polgármester elmondta: az a cél, hogy a város közepén lévő több mint héthektáros kastélyparkot megújítsák, miközben megőrzik történeti jellegét. A kétfordulós pályázat első felében több mint nyolcmillió forint támogatásban részesült az önkormányzat az előkészítő feladatok megvalósítására.
A tervek szerint júliusban indulhat a közbeszerzési eljárás, majd ezt követően az ősz folyamán a kivitelezés is elkezdődhetne, amennyiben elnyeri a város a forrást a beruházás megvalósítására. Ennek keretében többek között felújítanák a sétautakat, megritkítanák a besűrűsödött növényzetet, teljes egészében helyreállítanák a kastélytól délre lévő kertet, felújítanák a kerítést, valamint ismeretterjesztő táblák kerülnének az utak mellé. A kivitelezési munkák várhatóan 2014 nyarára fejeződhetnek be.
A parkot ezt követően csak előzetes bejelentkezés alapján láthatják majd az érdeklődök, egyrészt, hogy a betelepített növények megerősödhessenek, másrészt hogy a műemléki együttes turisztikai célú hasznosítását hangsúlyozzák.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. nemtüke 2012. február 20. 12:03
"turisztikai célú hasznositás"
Ekkora baromságot! Ezért tart ott/itt/ SELLYE ahol tart. Szégyeljék magukat a döntéshozók. -
2. Szisz06 2012. február 17. 07:09
A park állapotának felújításával semmi gondom,mert ráfér,de az hogy bezárják az egyetlen helyet(Sellyén)ahol emberi körülmények közt lehet kimozdulni a természetbe,akár egy kisgyermekkel sétálni.Osztom az előttem szóló véleményét,hogy biztosan majd fizetni kell érte.Amennyiben ez igy lesz sajnos ritkán látogatott hely lesz az általam egyébként kedvelt park.Én sellyei vagyok és sokat sétálgattam ott a gyermekemmel,mesélve a természetről neki(pl ott látott elöszőr mókust)és még sorolhatnám.
-
1. Nagyhóhányó 2012. február 14. 06:18
Kár, hogy bezárják, s jelentkezni kell, és gondolom, majd fizetni is.
Volt valami jó abban, hogy csak úgy szabadon kószálhattunk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






