Több százan tüntettek a kormány mellett Pécsen
Mik ezek?
XA rendezők szerint a kormányt ért igaztalan és méltánytalan támadások miatt szükség van ismét a nemzeti, keresztény értékek melletti kiállásra. Kővári János történelmi jelentőségűnek nevezete ezeket a napokat, mint mondta: „Itt az ideje, hogy kiálljunk saját értékeink védelme érdekében.”
– Elfogadtunk egy új alkotmányt, amelyre méltán lehetünk büszkék, ezért támadnak most minket. Ne hagyjuk magunkat, hiszen szabadságharcos nemzet voltunk mindig is a történelem során és azok vagyunk most is. Mutassuk fel közösen azt az erőt, amire csak a szeretet képes! Ezért vagyunk most itt – mondta Kővári János.
A rendezők szerint a kormányt ért igaztalan és méltánytalan támadások miatt szükség van ismét a nemzeti, keresztény értékek melletti kiállásra (fotó: Löffler Péter)
Andrásfalvy Bertalan szerint ma is a régi értékeket igyekszünk képviselni, ez a legfőbb bűnünk, pedig Szent István alkotmánya is példamutató volt ezer évvel ezelőtt Európában.
– Magyarnak lenni hivatás, ezt ma is vállalnunk kell. Fontosak a történelmi értékek, amelyeket ma is büszkén vallunk. A történelem folyamán többször is egyedül maradtunk, de mindig sikerült talpra állnunk. Így lesz ez most is – mondta a szónok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 177 hozzászólás érkezett-
177. otello33 2012. április 24. 12:36
tüntessetek a kormány mellet sok ostoba hamarosan a telefon adót is beveztik orbán és bandája..remélem a következő választáson megbuknak akinek van esze nem zavaz rájuk főleg ha csóró..itt az életszinvonal nem növekszik hanem csökken
-
176. citromlight 2012. április 23. 14:24
sok seggnyaló!
-
175. -REALISTA- 2012. március 16. 22:09
EZ MÁR EGY CIRKUSZ. VANNAK MÉG AKIK, ELMENNEK ILYEN HELYRE? ENNYIRE HÜLYÉK VAGYUNK????
-
174. -REALISTA- 2012. március 16. 22:02
Remélem, hogy ez a sok lehetetlen nem jelenik meg hétfőn az Adóügyi Osztályon. Bízom benne hogy a XY Úr, aki megszavazta a 2012 évi adómódosításokat, adóemeléseket, elmondta, hogy ez miért is jó nekik ...
-
173. Húsvétinyuszi 2012. január 23. 18:10
Jó, hogy ilyen sokan kiálltak a véleményükért.
Remélem, március 10.-én nem csak a melegből háborognak az emberek, hanem legalább ötször ennyien elmennek a hívó szóra, s úgy is véleményt nyilvánítanak. -
172. Justy 2012. január 22. 18:23
Milyen szépen hangzott, amikor a nagy igazmondó rebegte az alábbiakat, és a sok igaz ember tátott szájjal hallgatta Öszödön:
"Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet. Közben meg kell állapodni még a szabaddemokratákkal, meg még miniszteri problémák, meg ismeritek. Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni. Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. "
-
171. bóvli Orbán huss 2012. január 22. 11:38
Milyen szépen hangzott ahogy üvöltötte a csürhe nép a birkamenetben:
- 600 forintos benzint akarunk!
- 30 %-os áfát mindenkinek!
- a magánnyugdíj után a bankbetéteket is vegyétek el!
- Nem kell orvos, hisz Orbán és Szargyártó szavai gyógyítanak!
- a rendszámtáblák után az autóinkat is cseréljétek le!
- mi vagyunk a világ, a nemzeti farok csóválja a kutyát!
- Magyar Köztársaság helyett Magyarország, jövőre legyen Orbánia /vagy Onánia/!
- a magyar zászló és kokárda a miénk, a többieknek kuss, mert mi vagyunk A magyarok!
- azonnal mennyünk a szomszéd országokba szart keverni!
- Deutsch "ki a faszom" fürjtamás, Patakíí dáridóénekes, Csintalan "jellemóriás" Sándor, Bencsik-Bayer írástudatlan díszmagyar kerüljön a szarkotmányba, mert ők a példaképeink!
- Tőzsdézzetek bátrabban, az elbukott MOL 200 milliárd után tiétek -ha kapunk- az újabb IMF hitel!
- Snitt álamfő nem csalló, nem irástudatlan, nem bábú, ő a miénk és igy szeresükk!
A sikerekről, eredményekről, a zemberek közérzetét javító intézkedésekről várjuk a birkamenet válaszát Fodor Iboja néni! -
170. Mr. T 2012. január 21. 22:38
Elnézést, de valamiért másodszorra sem írta végig, de talán így jó lesz. Ha mégsem akkor a hirado.hu oldalán olvasható.
http://goo.gl/LOho0 -
169. Mr. T 2012. január 21. 22:36
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/21/19/Negyszazezres_tomeg_a_Parlamentnel__fotok.aspx
Az előbb valami hiba miatt nem írta ki végig. -
168. Mr. T 2012. január 21. 22:35
Itt egy újabb szimpátia tüntetés, amin én azért nem vettem részt mert nem Budapest környékén lakom.
Remélem már belátható, hogy itt senkit nem fizettek le...
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/21/19/Negyszazezres_tomeg_a_Parlamentnel__fotok.aspx
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






