Megpofozta Hugh Jackmant, a Farkast
Mik ezek?
X– A hétvégén Hang Gábor-díjat kapott a Bóbita társulatától. Ismerte a bábos kollégát?
– Sajnos éppen váltottunk, ő már elment az életből, amikor én ideérkeztem. Ám azt tudom, hogy szuggesztív egyéniség volt, ha színre lépett, a lehelet is megállt a nézőtéren, s azt szeretném elérni, hogy rólam is ezt mondják idővel.
– Miért pont a bábozás?
– Az a véletlen a köbön. Ágoston Béla zenész barátom hívott a budapesti várba dobolni, ahol óriás bábosokkal szerepeltünk. Ekkor váltottam a pop-rock bandákból az utcaszínészetre, s azóta keresem a helyem mindenféle színpadi skatulyában.
– Kipróbált már egyet s mást.
– Mindent, ami érdekelt. Megfordultam a Pintér Béla Társulatban, a Krétakör Színházban, volt önálló előadásom az óceánjáró zongoristáról és szerepeltem filmekben.
– Felvállalja a reklámszerepeit is?
– Rosszul fizetett bábszínészként az ember nem válogat. Ma már, ha apuka karakter kell, az eszükbe jutok, még ha azzal is jár, hogy gyerekek szólítanak meg az utcán: Mi újság Medvesajt bácsi? Szóval van az a pénz, hogy az embernek korpás legyen a haja. De hozzátenném, a Pál Adrienn-filmben is szerepeltem, ami a Kritikusok Díját nyerte Cannes-ban.
– Mi több, a reklámba is begyűrűznek a világsztárok.
– Igen, egy jegestea-rövidfilmben felpofozom Hugh Jackmant, az X-Men Farkasát, nyolcadmagammal. Itt forgattuk a pesthidegkúti repülőtéren. Gondoltam, csináltatok is egy pólót „Megpofoztam Hugh Jackmant” felirattal. Bár pont az USA-ban nem megy majd, szóval nem söprök vele végig Hollywoodon.
Több színpadon is
Matta Lóránt 1973-ban született Sátoraljaújhelyen.
A család 1987-ben Pécsre költözött, a középiskolát már itt, a Vegyipari Gépészeti Technikumban járta ki. Volt betegszállító, könyvesbolti eladó, vezetett mozit, majd 2000-ben rátalált a bábozásra, Pécs és a főváros között ingázva hosszabb időszakokat. Öt éve társa Bigazzi Sára, szociálpszichológus, két gyermekük van, Olívia öt-, Cecília háromesztendős.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. julcsiba 2012. február 22. 08:58
A Bűbájos lakatban láttuk kisfiammal. Nagyon jó színész! Imádom a Medves sajt reklámot, de nem esett le egész eddig, hogy az apuka karaktert is Ő alakítja. Gratulálunk a Hang Gábor díjhoz!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






