A harmadik negyed elejére eldöntötte a meccset a Pécs 2010
Mik ezek?
XA harmadik negyed elején dőlt el, hogy egyáltalán nem lesz izgalmas. Félidőig még úgy-ahogy tartotta magát a vendég Zalaegerszeg a Pécs 2010 otthonában, ami persze elvárható volt, hiszen a harmadik helyezett a negyediket fogadta. Vagyis vérre menő, izgalmas, kiélezett csatának kellett volna következnie negyven percben – ehelyett huszonegynéhány után már csak egy csapat volt a pályán.
Persze, tegyük hozzá: ez szerencsére Zseljko Djokics együttese volt!
Na MiZo, MiZo, MiZo!
Eddig általában megúsztam, nem hittem volna, hogy pont a Lauber Dezső Sportcsarnokban, egy női kosárlabda bajnokin kapok egy adag Fluor Tomit.
Pedig a szünetben sajnos üvöltött a tinik szerencsére csak egy részének kedvence. Nem volt odaillő, senki nem is perdült táncra, mi a kollégákkal szépen befogtuk a fülünket. Legalább azt énekelte volna, hogy: Na MiZo, MiZo, MiZo!
Gáll Tamás, a vendégek mestere talán már az első negyed végén érezte, hogy baj lesz. Amikor Bukovszki hanyatt vágódott a parketten, s a játékvezetők nem ítéltek semmit, olyan reklamálásba kezdett a pályán toporzékolva, mintha a győzelem múlna ezen az ítéleten. Kapott is egy technikait a mutatványért, bár ebben a csarnokban talán nem is érdemelte volna meg: Rátgéber és Ivkovics után ő csak nyeretlen kétévesnek tűnt...
A pécsi győzelem alapját a lepattanózásban mutatkozó különbség adta meg. A hazaiak összesen negyvenkét labdát szereztek a palánk alatt, míg a vendégek csak huszonnégyet. És persze feltétlenül meg kell említeni Stefanie Murphyt! Az amerikai légiós nem csak szorgosan termelte a pontokat – még középtávolról is dobott szép duplát –, a frászt hozta az ellenfél magas embereire, akik sűrűn gyűjtögették róla a faultokat.
Laczi Edit ügyesen dugdosta be neki a labdákat, ráadásul ponterős is volt, Török Szilvia nyolc lepattanót szedett össze, Raksányi a második negyedben már kilenc pontnál tartott, Quigley dobott néhány gyönyörű tempót, Sarok alig-alig hibázott, ha beleállt – szóval mindenki hozzátette a magáét ehhez a győzelemhez.
Ami a vártnál sokkal simább lett, a körmünket nem kellett tövig lerágni, az biztos. De ez legyen a Zalaegerszeg baja!
Pécs 2010 – Zalaegerszeg 91-68 (22-18, 17-11, 24-21, 28-18)
Női kosárlabda NB I. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 800 néző.
V.: Farkas, Vétek, Maár.
Pécs 2010: QUIGLEY 18/6, RAKSÁNYI 10/3, SAROK 11/3, HORVÁTH L. 6, MURPHY 22. Csere: TÖRÖK 5, LACZI 10/3, Szamosi 7, Pénzes Kinga 2, Balla. Vezetőedző: Zseljko Djokics.
Zalaegerszeg: Bukovszki 12/6, Szélesy 10, ZSOVÁR 17/9, VIDA 13/3, Horváth Zs. 2. Csere: Czukor 8, Szalay 4, Ambrus 2. Vezetőedző: Gáll Tamás.
Zseljko Djokics: – Dicséret illeti a másodedzőmet, Imreh Ajtonyt, aki kiválóan feltérképezte az ellenfelet. A fiatal csapatom pedig fantasztikus volt, hiszen mindent meg tudott valósítani abból, amit elterveztünk. Köszönet a szurkolóknak, amikor kellett, mindig kaptunk tőlük plusz energiát!
Gáll Tamás: – A lepattanók és a ziccerek kihasználása közötti különbség egyértelmű volt a Pécs javára, így a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






