Egy híján harmincas a PMFC kerete
Mik ezek?
XIrigylésre méltó helyzetben van a PMFC vezetőedzője, Mészáros Ferenc, mondhatnák a korábbi pécsi trénerek. A szakember ugyanis rendszerint megkapja azokat a játékosokat, akiket kiszemel – régebben nem volt ez így, a tulajdonos, Matyi Dezső nem nyitotta ki ennyire a pénztárcát.
Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy most NB I-ről van szó, ahol kétségtelenül jobb játékosokra van szükség, mint a másodosztályban. És talán többre is, bár a mostani létszám esetén kijelenthető, a pécsiek a bőség zavarával küzdenek. Jelenleg huszonkilencen alkotják a keretet, hozzájuk csatlakozhat még a lett Lazdins.
Lehet bármekkora a keret, a Vasas ellen öt gólt szerző Bajzátot (a társak gyűrűjében) nem lehet kihagyni a kezdőből
– Nem húztunk meg felső határt, de ebből a keretből néhányan az NB III-as csapatban is fognak játszani – mondta Bérczy Balázs klubigazgató. – Ez normális létszám, huszonkét, huszonhárom, vagy huszonnégy játékos amúgy is kellene az élvonalbeli csapathoz.
A PMFC néhány futballistáját rendszeresen kölcsönadja általában másodosztályú kluboknak, megegyezés kérdése, hogy ilyenkor ki állja a játékos fizetését. Megkérdeztük a sportvezetőt, miért jó megoldás ez, mit profitálhatnak ebből.
– Kvekveskiri példája jelzi, hogy jó út ez: mielőtt kölcsönadtuk a Szigetszentmiklósnak, úgy tűnt, hogy nem tudjuk használni, ott viszont folyamatosan játszott, s most úgy érezzük, szükség van rá. Vagyis akiket kölcsönadunk, nem akarjuk elveszíteni. Aki él a helyzettel, a későbbiekben számítunk rá, aki nem, azzal nyilván nem számolunk – válaszolta Bérczy Balázs.
A harmadik „félidőben” esett mindhárom találat
A PMFC labdarúgócsapata hétfőn délután érkezett meg Rovinjba, s úgy tűnik a vezetőedző, Mészáros Ferenc minden percet ki akar használni az edzőtáborozás során: rögtön tréninget is vezényelt. Kedden szintén a gyakorlásoké volt a főszerep, tegnap viszont már felkészülési mérkőzést is játszottak a piros-feketék. Elég rendhagyót, hiszen három játékrészből állt a meccs – 3x35 percig tartott, a győzelem a horvát első osztályú Cibaliáé lett.
PMFC – Cibalia 1-2 (0-0, 0-0)
PMFC (első sor): Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Markovics – Regedei, Scsepanovics, Lazdins, Okoronkwo – Andorka, Fröhlich. PMFC (második sor): Strublics – Simonfalvi, Csausics, Todorovics, Marovics – Ato, Zseljkovics, Kvekveskiri, Demjén – Nagy O., Harsányi.
A mérkőzés első gólját Zoran Zseljkovics szerezte a 75. percben, nem sokkal később (87.) Pavlicsics egyenlített, majd Tomics a győztes gólt is belőtte.
A pécsiek legközelebb pénteken a bosnyák Zseljeznicsar Szarajevó ellen lépnek pályára, majd szombaton a szintén bosnyák Gradacsac következik.
| A PMFC játékoskerete | |
| Poszt | Életkor |
| Kapusok | |
| Dibusz Dénes | 21 |
| Holczer Ádám | 23 |
| Strublics József | 25 |
| Védők | |
| Andrej Csausics | 21 |
| Fodor Ferenc | 20 |
| Sabin Cosmin Goia | 29 |
| Lantos Levente | 31 |
| Marko Marovics | 29 |
| Nagy József | 24 |
| Simonfalvi Gábor | 24 |
| Nenad Todorovics | 29 |
| Vladimir Markovics | 26 |
| Középpályások | |
| Zoran Zseljkovics | 31 |
| Marko Scsepanovics | 29 |
| Pintér Attila | 33 |
| Pákolicz Dávid | 27 |
| Nagy Olivér | 23 |
| Irakli Kvekveskiri | 21 |
| Samuel Ellis Ato | 22 |
| Demjén Gábor | 25 |
| Regedei Csaba | 29 |
| Támadók | |
| Andorka Péter | 27 |
| Bajzát Péter | 30 |
| Eszlátyi István | 20 |
| Fröhlich Roland | 23 |
| Gyánó Szabolcs | 32 |
| Harsányi Zoltán | 24 |
| Horváth Zsolt | 23 |
| Solomon Okoronkwo | 24 |
Összesen: 29 játékos
Átlagéletkor: 25,68 év
Az életben maradásért küzd a Zalaegerszeg
A PMFC az első tavaszi fordulóban, március 3-án a Zalaegerszeg ellen lép pályára, ezért érdemes figyelni arra, mi történik az utóbbi napokban, hetekben a ZTE-nél. Sok jó nem. A jelenleg győzelem nélkül az utolsó helyen szerénykedő, biztos kiesőnek tűnő egerszegi klub ugyanis irdatlan adósságot görget maga előtt: valamennyi alkalmazottjával szemben mintegy 95 millió forintos tartozást halmozott fel. A vezetőség természetesen próbál úrrá lenni a helyzeten, új befektetőt, tulajdonost is keres, de nehéz elképzelni, hogy valaki pont a tökutolsóban lásson fantáziát...
A csapattal kapcsolatban olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint visszalép a további küzdelmektől, de Nagy Ferenc klubelnök szerint történjék bármi, a ZTE folytatja a bajnokságot. Jobban is teszi, mert ha menet közben visszalépne, két osztállyal lejjebb sorolnák. Jelen pillanatban úgy tűnik, a finanszírozási problémák ellenére a keret marad az őszi, a játékosok (egyelőre?) kitartanak, vagyis a PMFC számára az első tavaszi fordulóban nem lesz sétagalopp a zalaegerszegi kiruccanás.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. csillagos66 2012. február 16. 20:35
Fodor és természetesen csak 3 kapus
-
4. csillagos66 2012. február 16. 20:34
Igen, így kicsit becsapós, mert tudtommal Gyánó és fodor mellett, Pákolicz Nyíregyházára, Eszlátyi a BKV-nak van kölcsönadva. Így már csak 25 az a majdnem 30. Pintérnek szívritmus zavara van, Horváth, Bajzát sérült és 32 kapus, így marad 19 mezőnyjátékos.
-
3. acm555 2012. február 16. 19:31
Re1:De csak kölcsönbe ment oda, ezért még a PMFC futballistájának tekinthető!
-
2. Krisz023 2012. február 16. 19:00
Fodor Ferenc is fél évig kölcsönben Kozármislenyben marad.
-
1. LajtosBáVS 2012. február 16. 18:03
A héten volt itt egy cikk arról, hogy a Gyánó Kozármislenybe ment.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






