Férfi kézilabda NB I: pécsi siker
Mik ezek?
XKisebb fajta zenekart hoztak magukkal az orosháziak, a lelátón négy szurkolójuk – köztük egy gyermek – ütött-vert egy-egy dobot már a meccs előtt is, így buzdították kedvenceiket. Lendületük kitartott a végéig.
A mérkőzés nagy kérdése az volt, hogy nyer-e a hazai csapat, de sokakat legalább annyira érdekelt az is, hogy a vendégeknél a nemrég Pécsről igazolt játékoskülönítmény, Frey T. és Kekezovics mit nyújt régi klubja ellen.
Huszonöt percig vezetett az Orosháza, pedig az első félidőben többször játszott emberhátrányban, mégis tudott gólokat szerezni. 12-11-nél, még a nagyszünet előtt befogta a VarioAuto Pécs KC az ellenfelét, és innen kezdve a házigazdáknál volt az előny. Egyre jobban belelkesedtek, nem volt számukra elveszett labda, és az sem vetette vissza őket, ha kimaradt egy hetes.
Nagy rohanást mutatott be mindkét együttes, ebbe pedig óhatatlanul sok hiba csúszott. Ugyan Djukicsot nem tudták fogni a pécsiek, de az általa dobott sok gólt ellensúlyozta Kurbely és Szögi eredményes játéka. Ráadásul utóbbiak csapattársai is kitettek magukért, ez pedig hazai győzelmet eredményezett. Érthetően nagy volt az öröm a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a sok gonddal, bajjal küszködő VarioAuto Pécs KC rászolgált a sikerre.
Az ex-pécsiek, Frey T. és Kekezovics ezúttal nem nyújtottak maradandót új csapatukban, ketten összesen öt gólt dobtak.
A bajnoki után jó volt nézni az összeölelkező Frey T.-t és volt edzőjét, Németh Attilát. Szemmel láthatóan korábban nem volt problémájuk egymással Pécsett.
VarioAuto Pécs KC – Orosházi FKSE Alexandra 26-25 (13-13)
Budapest Bank férfi kézilabdaliga. Pécs, 300 néző. V.: Bonifert, Oláh. VarioAuto Pécs KC: HUDÁK – PAPP M. 4, Grünfelder 2/1, Lévay 1, Hajdu G. 3, SZÖGI 6, Szepesi 2. Csere: Bősz (kapus), KURBELY 8/1, Hajdu T., Bujtár. Vezetőedző: Németh Attila. Orosházi FKSE Alexandra: HERJECZKI – Balda 5/1, DJUKICS 7, Frey T. 2, Mazics 3, Pál 3, Kekezovics 3/1. Csere: Szikora (kapus), Bali, Benmiloud 2, Raffai, Ambrus, Marics, Berta. Vezetőedző: Füzesi Ferenc.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0-2, 9. perc: 1-4, 23. perc: 12-11, 34. perc: 14-13, 42. perc: 21-19, 57. perc: 26-24.
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/2.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Németh Attila: – Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk, ez a szív diadala volt. Mindig is mondtam, hogy ez egy „nagy csapat”.
Füzesi Ferenc: – Gratulálok a pécsieknek. Nagyszerű mérkőzés volt, amely nagy küzdelmet hozott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. laccesz 2012. február 4. 13:19
Grat a 2 "játékvezetőnek"
A meccs előttig pénzhiányban szenvedőknek...
Szerencsére a feljelentésük után elgondolkodhatnak a jövőről.....
-
1. jozsele 2012. február 3. 12:02
Gratulálok!
Csak így tovább.
egy jó példa arra,hogy kevés pénzből is lehet "első osztályú" kézilabda.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






