Sporttámogatás: Baranyában kevés lehet a pénz
Mik ezek?
X„2011. július 1-jétől vált alkalmazhatóvá az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a társasági adó hatálya alá tartozó társaságok, vállalkozók adójuk legfeljebb 70%-ig terjedő mértékben támogathatják az ún. »látványcsapatsportokat«, köztük a labdarúgást” – áll a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján. Az állami döntés óta hónapok teltek el, s bizonyos sportágakban már eljutottak odáig, hogy a klubok pályázatait elbírálták, így a szerencsések már gyűjtögethetik össze a jóváhagyott összeget, míg mások még csak az elbírálásra várnak.
A legtöbbet éppen a futballban csúszik a munka – nem véletlenül. Ide érkezett be a legtöbb igény, több mint ezer pályázatot kell elbírálniuk az illetékeseknek. Amint a szövetség honlapján található táblázatból kiderül, még messze nem értek a sor végére, a nemrég frissített feldolgozottsági státusz szerint a jóváhagyó határozatok mellett ott sorjáznak az „elbírálás alatt”, „jóváhagyásra javasolt”, „hiánypótlás postázva” címkék.
Az öt látványcsapatsport (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda) közé tartozó klubok a következő úton juthatnak a remélt összeghez. A sportági szövetséghez pályázatot kellett benyújtaniuk, amit ott elbíráltak, a megkapott jóváhagyó nyilatkozattal lehet felkeresni a cégeket, amelyektől kérik a társasági adójukat.
Aki korán kel, aranyat lel alapon persze előnyt élveznek azok, akiknek már korábban jóváhagyta az igényét a szövetségük. A Kozármisleny SE például még mindig csak várja az MLSZ-től az „áment”.
– Akik már megkapták a jóváhagyást, egy hónapja elmehettek azokhoz a cégekhez, amelyektől pénzt remélnek – mondta Feleki Attila egyesületi elnök. – Óriási előnyük származik ebből. Mi 95 millió forintra pályáztunk, ebben szerepel a felnőttcsapat és az utánpótlás működtetése, valamint különböző létesítményfejlesztések.
Miután Baranya nem a gazdasági élet Mekkája hazánkban, előfordulhat az is, hogy több a klubok igénye, mint amennyi pénz a társasági adó ezen formájában a cégeknél rendelkezésre áll (állami, önkormányzati cégek nem adhatnak). Így megeshet, hogy a későn „rajtoló” egyesületeknek a megyehatáron kívül kell majd kalapozniuk, ami nyilván megnehezíti a dolgukat. Igaz, egy másik vélemény szerint ez nem jelenthet különösebb problémát, a cégek ugyanis szívesen adják oda ebben a formában az adójukat, ugyanis jobban járnak így, mintha simán befizetnék az államkasszába.
PMFC: várják a postást
Egyelőre a PMFC-nél sem tudják, hogy pontosan milyen öszszegre számíthatnak. Az utolsó információ alapján a Magyar Labdarúgó Szövetségtől már útjára indult a jóváhagyási határozat, de hogy az mit tartalmaz, nem tudják a klubnál.
Bérczy Balázs ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy három pályázatot nyújtottak be az MLSZ-hez. Ezekben többek között az utánpótlásra, a klub működési költségeire, továbbá pályafelújításra, -fejlesztésre is kértek pénzt.
Az MLSZ honlapján található legutóbbi feldolgozottsági státus alapján a PMFC Sport Kft. pályázata elbírálás alatt van.
PVSK-Pannonpower: amit kértek, megkapták
– Mi már mintegy három hete megkaptuk a szövetségtől a jóváhagyást – mondta Bán Gábor, a PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapatát működtető kft. ügyvezető igazgatója. – Pontosan azt az összeget fogadták el, amennyire pályáztunk. A közel harmincmillió forintot személyi jellegű bérekre, eszközbeszerzésre, valamint az utánpótlásra fordítjuk majd. Most a cégeket keressük fel, a közelmúltban eggyel már kötöttünk is együttműködési megállapodást. Bár a társasági adót amúgy is be kell fizetniük a cégeknek, azért így sem könynyű pénzt szerezni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. dzsudzsu45 2011. november 27. 14:07
A többi sportág meg le van "csinálva".A vicc, hogy ezek a sportágak, akik leveszik a tejfölt egyetlen olimpiai érmet sem hoztak és hoznak az elkövetkező időszakban. És ráadásul még az állami pénzek nagy része is ezekhez a sportágakhoz folyik be.Kajakosok, úszók, birkózók, cselgáncsosok, öttusázók a sikersportokra nincs szüksége ennek az országba.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






