Helyi érték
Rekorderek a pécsiek: több millió rágógumi a járdákon
Ha végigsétálunk Pécs utcáin, boldogan tapasztalhatjuk, hogy a város polgárai védik fogaikat - írta olvasónk.
Adós, fizet helyetted az egész ház
Az a legkisebb baj, ha ugat a kutya, vagy sír a gyerek a szomszédban. A gond a nemfizetéssel kezdődik.
Valami nagyon bűzlött Angyalföldön
| A Vasas – Kaposvár bajnokira sehol sem lehetett fogadni. Minden másra igen, erre az egy meccsre nem.
Egy lanovka építésének ötlete már korábban is felmerült
Egy olvasónk szerint már az EKF-év előtt felvetették egy mecseki lanovka építésének ötletét.
A kitörés magyar útja
Baranyában egy bányavállalatnyi ember helyezkedett el az év első négy hónapjában. Természetesen szó nincs bányanyitásról, a közmunkaprogram mozgat mindent.
Elsodort irodalom: Szabó Dezső, Nyirő József, Wass Albert
A Nemzeti alaptantervet bírálók szerint a szóban forgó szerzők politikai nyomásra kerültek be. Azt ugyan nem állítják, hogy félni kellene tőlük, de majdnem, s ha tehetnék, talán tömjénnel füstölnék ki őket a honi irodalom kincsestárából.
Minek is tanulni?
Az Angliába kitántorgott, kétdiplomás bölcsész pincérként több mint kétszer annyit keres, mint ugyanilyen végzettségű egykori évfolyamtársa. Tényleg el kell menni innen?
„A Csillag étterem emblematikus”
Olvasónk szerint a veszélybe került Csillag étterem olyan pontja Pécsnek mint a Nádor vagy a Balokány.
Nem aludtak az orfűi buli miatt
El kell dönteni, hogy Orfűre pihenni, vagy hangos buliktól megőrülni várják a vendéget - veti fel egy olvasónk.
Bunda: még mindig divatban
A világ másik felén hatalmas összeggel lehet fogadni egy-egy eredményre, de még arra is, hogy mondjuk elesik-e a bíró az első tíz percben.
Hangadó
Vélem-én
Tálaló
Lemezvágó
Átjátszó
SÉTA
Egyéb
Postabontás
Dunántúli Napló Hűségkártya
- Hűségkártyával közelebb a középkori élményekhez
- Sonotherápiás központ: húsz százalék kedvezmény
- Megjelentek az első kuponok, a bevásárlóhétvége most pénteken kezdődik
- A Rovitex tíz százalék kedvezményt kínál
- Akció! Minden hónapban keressék az extra kedvezményes kuponokat!
- Kedvezményes hirdetésfeladás - egyre több helyen
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
A bama.hu címlapjáról
- Újabb 7 fogyni vágyót keresek! 20/593-0348
- Pécsre irodai feladatokra munkatársat keresünk. Önéletrajzos jelentkezését a...
- Önállóan dolgozni tudó villanyszerelőt keresek. Jelentkezni május 22-én, kedden 8-14 óra között....
- Dolgozzon egy profi csapatban, de mégis önállóan! Ingatlanirodánkba keresünk munkatársakat,...

