A PMFC hazai pályán esélyesebb a Vasasnál
Mik ezek?
XUtolsó bajnoki mérkőzését játssza ma a PMFC labdarúgócsapata, a piros-feketék a Vasast fogadják 16 órakor. Jó kimondani, leírni: a tabella alapján a találkozó esélyese Mészáros Ferenc együttese. Egyrészt azért, mert nyolc ponttal előzi meg a vendégeket: a PMFC-nek 25, a Vasasnak 17 pontja van. És az sem mellékes szempont, hogy Dibuszék hazai pályán erősek, egyszer sem kaptak ki az utóbbi fél évben, négy döntetlen mellett négyszer nyertek.
Hogy ki nyer ma, nem lehet tudni, mindenesetre a pénteki sajtótájékoztatón Mészáros Ferenc vezetőedző és Bajzát Péter is bizakodó volt. A vezetőedző a minap a Dunántúli Naplónak adott interjújában is elmondta: három pontra számít szombaton. A PMFC jelenleg négy gólnál tartó csatárja is sikerre készül: jó lenne, ha a Vasas ellen is betalálna, ráadásul a gólja három pontot érne.
A sajtótájékoztatón szóba került Andrej Csauszics is. A horvát védővel kapcsolatban Mészáros Ferenc elmondta, nagyon eros vírus támadta meg a szervezetét, hat kilót fogyott a betegség ideje alatt, de már jól van. A vizsgálatok alapján már terhelhető, elkezdheti az edzéseket, így tavasszal ő is a szakvezető rendelkezésére állhat.
Pénteki mérkőzések: Budapest Honvéd – Haladás 2-2. Gólszerzők: Danilo (1.), Tchami (36.), ill. Vujovic (45.), Tóth P. (90.).
A 17. forduló műsora: Debrecen – Zalaegerszeg, Siófok – Pápa, Kaposvár – Kecskemét, Újpest – Gyor, Paks – Videoton, Diósgyor – Ferencváros.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






