BAMA

A korszakzárás azért gyanús, mert az EA legfrissebb ajánlata az előző NFS játékok legsikerültebb megoldásainak jó részét helyezi a legalizált versenysorozatok talajára, míg a legizgalmasabb NFS komponensek ezúttal hiányoznak. Tehát ezt a receptet jövőre újfent megismételni elég kockázatos lenne. Kénytelenek lesznek újdonságokkal, sőt, gyaníthatóan, igazi NFS ínyencségekkel előrukkolni. Most nagyon hiányzik a szabadon bejárható terep, és a rendőri üldözés, jóllehet azért ezúttal is akadnak újdonságok, de nem minden esetben üdvözlendő megoldások formájában.

A ProStreet alkotói feltételezik, hogy minden játékos a Ryan Cooper névre hallgat, és sohasem veszi le a bukósisakját, (csak azért is: búgósisakját) így a játék ezúttal is egy történet elmesélésén keresztül prezentálja saját kínálatát. Ezek a sztorik nézetünk szerint sosem voltak az elektronikus szórakoztatás legsikerültebb dramaturgiai kísérletei. Ha valakinek megvoltak már a Halálos Iramban filmek, amelyek első részét egyedül Vin Diesel menti meg, a másodikat meg – Diesel távolléte okán – semmi, akkor vannak fogalmai az újgenerációs NFS játékok dramaturgiai vállalásairól és történeteiről.

Ami viszont filmek kapcsán mindössze hihetetlenül unalmas, olaj-és nitroszagú izmozásra és gázpedálokat molesztáló, csinos női lábfejek meg vastag sebességváltók bevillantására keríthetett alkalmat, az érdekes módon szuperül tudott működni az NFS Underground sorozat formájában, mely egyébként a film által megjelenített világot másolta. (Részletkérdés, hogy a Halálos Iramban pedig a nyolcvanas években fogant animéket és mangákat másolja, melyekben japán fiatalok motoros bandákba tömörülve rivalizálnak egymással).

Az NFS Underground széria a második részével így is minden idők legjobb autós játékai közé tartozott és tartozik, hiszen itt a szokásos játékmódok egy komoly részletezésű, szabadon bejárható városban kaptak helyet, így az alkotók pontosan annyi GTA ízesítéssel fűszerezték a játékot, mely kapcsán már egyértelmű hiba lett volna visszahatásokat keresni ebben az újításban.

A ProStreet nyomokban hűnek mutatkozik ehhez a felépítményhez, jóllehet valójában nem sok köze van hozzá. Egy nagyobb világtérképen, előre meghatározott pontokon lerakott pályákon tudunk versenyezni, a játék pedig versenynapokra bontja a kihívásokat. Egy-egy versenynap számos eseményből tevődik össze, melyek négy fő versenykategória szerint oszlanak meg.

Van a szokásos, kör alapú tréfa, továbbá ennek különféle elvárásokkal színesített variánsai. Ilyen a Speed, ahol az ellenőrzőpontokon a lehető legnagyobb sebességgel kell áthaladnunk, és ezek a sebességek összeadódnak az utolsó ponton. Akinél a legnagyobb összesített végsebesség, annál a triumfálás. A másik variánsban abszolút szabad a pálya, tehát „ér” a másikat a falhoz döngölni, agresszívnek és gonosznak lenni.

A drag – gyorsulási – versenyek egy minijétákkal bővülnek, mely közvetlenül a start előtt kap helyet. Ez az aljáték a gumik felmelegítésére szolgál, keretében egy előre meghatározott, picinyke mezőben kell tartanunk egy rakoncátlan kis mutatót. Minél pontosabban teszünk eleget ezen elvárásnak, annál jobb tapadást konstatálhatunk majd a verseny közben. Újítás még, hogy a gyorsulási versenyek során immár nem szimpla gombnyomásokkal történik a sávváltás, hanem valós időben kell kormányoznunk. Mint látni fogjuk, bizonyos sebesség felett ez már elég felelős viselkedést követel meg tőlünk.

Az utolsó fő játékmód a drift, azaz a faroltatás. Akkor vagyunk jók, ha a gépjármű a folytonos tehetetlenség állapotában szánkózik végig a pályán, így tehát tízezerre pörgetett gumikon kéne átcsorognunk a célvonalon. Itt apróbb frissítés, hogy a pályáról való letérés nem jár többé a pontszám nullázódásával.

A versenynapok teljesítése az úgynevezett Dominálásokkal történik. Minden számnál adott egy bizonyos Házi Rekord, ha ezt megdöntöttük, úgy a pénz, avagy alkatrészjutalmakon túl a továbblépésre is jogosultak vagyunk. Versenyszámokból pedig rengeteg van, persze mindegyikük összetétele más és más, így jó időbe telik majd, míg eljutunk a Főgonoszig, akit most Ryo-nak hívnak.

A játék előrehaladtával egyre több pénz és versenylehetőség halmozódik fel, tehát mire csakugyan benne vagyunk az események sűrűjében, addigra jellemző mód négy-öt autót fogunk birtokolni egy időben, persze mindegyiküket célszerű más-más versenytípusokra tartogatni, fejleszteni és hasznosítani. Egy autós játék kapcsán ma már elmaradhatatlan a tuningolás, a csinosítás lehetősége, tehát most is opció, sőt szükség adódik a gépek izmosítására.

Helyet kapott egy egész tisztességes sérülésmodell és fizikai motor is; úgy véljük, pont a sérülésmodell lehet az oka annak, hogy az EA horror összegeket volt kénytelen a gyártók kezébe pakolni, akik jellemző mód rendkívül krónikus lelki betegségeket tudnak produkálni, amint autókonstrukcióikat romokban látják vagy ők, avagy mások. Akár egy játék keretében is.

Az pedig, hogy az EA nagy összegeket fizetett a realisztikus sérülésmodellért, világosan látszik a játék reklámtámogatásából. Persze, persze, az autómotor sportok eleve komoly reklámháttér kapcsán működhetnek és működnek, amit viszont a ProStreet csinál, az már egyértelmű túlzás, gyakorlatilag nem létezik menüpont, mely ne szeretne eladni nekünk egy jóképű energiaitalt, mellé akkor már egy autóbiztosítást és négy pár csukát is. Mindez idővel inkább válik szórakoztatóvá, mint zavaróvá. Persze most vicceltünk.

Az NFS ProStreet egy tisztességes, de semmi esetre sem korszakos tétel, kivált, hogy a terméket jegyző anyacég ennél nagyságrendekkel jobb ajánlattal is kedveskedett már. A jövő felé ugyanakkor optimistaként tudunk tekinteni, hiszen ezek után csak másabb, színesebb és jobb jöhet. Addig is, az immár a ProStreet-tel egyetemben megtámogatott NFS játékpark bőven alkalmas a következő megjelenésig hátra maradt idő irányított megvezetésére.