Megjelentek az első kuponok, a bevásárlóhétvége most pénteken kezdődik

Kedves előfizetőinknek nincs más tennivalójuk, mint kivágni a szelvényeket, magukhoz venni a Dunántúli Napló Hűségkártyát, és elindulni vásárolni, vagy felkeresni a szolgáltatókat, illetve megvenni a kedvezményes jegyeket.
Nagy Gyöngyi hirdetési vezető, a Hűségprogram koordinátora elmondta, ezt követően minden hónapban egyszer, egy előre beharangozott csütörtöki napon (májusban 12-én) megtalálhatják majd a Dunántúli Napló előfizetői a különböző üzletek extra kedvezményt biztosító szelvényét a Hűségoldalon.
– A lapból kivágott szelvények segítségével pénzt takaríthatnak meg és egyéb kedvezményekhez juthatnak előfizetőink a hétvégi bevásárlónapok alkalmával. A kedvezményt biztosító kuponok a megjelenést követő napokon, pénteken, szombaton és vasárnap lesznek érvényben.
Nagyon fontos, hogy a Hűségprogramban csakis az előfizetők vehetnek részt, akik rendelkeznek Hűségkártyával. Így ha meg is vásárolják csütörtökönként a Dunántúli Naplót az olvasók, nem tudják igénybe venni a kuponok által kínált extra kedvezményeket, mert ahhoz a névre szóló Hűségkártya felmutatása is elengedhetetlen.
Mint láthatják, a kuponokon minden fontos tudnivaló megtalálható. Az üzlet neve, címe, elérhetősége, a kedvezmény mértéke, illetve az is, hogy pontosan mire vonatkozik az akció.
Ne feledjék, most pénteken indul a Dunántúli Napló bevásárlóhétvége. És egy utolsó jó tanács, spóroljanak a pénztárcájukon, vásároljanak DN Hűségkártyával!
A bama.hu címlapjáról
A bama.hu legolvasottabb cikkei
- Eltűntet kerestek a tóban
- Húszan éltek a lakásban, de senki nem fizetett
- Parkolni nehéz - elrettentő példák
- Magyar világszám: lovas akrobaták és légtornászok
- Három bíróság is elfogultnak tartja magát a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben
- Elkeseredett harc kezdődött a napi menüztetésben
- Bánki Erik: „Nem büntetés, elismerés”
- Az ANK-s Jakabos Zsuzsanna ezüsttel kezdett
- Ivóvíz és csatorna: az állami céget választották
A bama.hu legvitatottabb cikkei
- Parkolni nehéz - elrettentő példák
- Bekeményített a tél - baranyai krónika
- Több százan tüntettek a kormány mellett Pécsen
- Kitiltották a liftből a kutyákat Kertvárosban
- Hiába trükközött a gumis, lebuktatták a NAV-osok
- Akár egyetlen füves cigaretta is évekbe kerülhet
- Túl hideg van a sózáshoz - tájékoztat a Biokom
- Halálos gyalogosgázolás egy pécsi zebrán
- Szép oldalas, cigánykézből
