Stream: Kaposmenti fémzene
Mik ezek?
XA kezdet kezdetén minden egy kaposmenti ház pincéjében kezdődött, ahol 2003. januárjától fél éven át zajlottak a próbák. Ebben az időszakban lehet, hogy több bor fogyott, mint pengető (a zenekar is a Decanter, azaz boroskanna nevet viselte...), ennek köszönhetően még az év nyár elején meghalni látszott az együttes, sőt tovább bonyolította a dolgokat a szólógitáros és a dobos távozása.
A következő nyáron vérfrissítésen esett át a banda: új tagok érkeztek a zenekarba, s a név is változott (Frozen Tears). 2004 őszén felvették első demójukat, ám a hangzás minősége nem mérte el a tagok által várt szintet, így kiadásra nem került. A következő tavaszon újabb tagcserék következtek, s 2005 őszére alakult ki az a felállás, amelyet a Stream zenekar alapító tagságánalk tekintenek.
2006-ban szerzői kiadásra került az első demófelvétel, amely 5 számot és egy introt tartalmaz. 2006. szeptemberében lezajlott az első koncert, amelyet több vidéki követett (Paks, Pécs, Gyomaendrőd) olyan zenekarok társaságában, mint a Blind Myself, a The Idoru, a Fürgerókalábak, a Kelly Hits the Blue Sky vagy az MWS.
A Stream zenekar március 27-én játszik a Szenesben (fotó: Németh Dániel)
Szeptember-október folyamán rögzítették első stúdióanyagukat (az előző két demo házilag készült) egy 6 számos EP formájában, amely a Mainstream címet kapta.
A zenekar felállása:
Takács Dávid - gitár
Lukács Ákos - gitár
Kovács Kristóf - ének
Kovács Zsombor - basszusgitár
Botykai Gábor - dob
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Remélem 2010. január 23. 21:43
Remélem, fiúk, Ti is támogatjátok, mert ha szerencsések vagytok, Ti is odajuttok, hogy NE VEZESSENEK BE REGISZTRÁCIÓS JEGYET a nyugdíjasok ingyenes utazásához!
-
4. Sofia 2009. december 7. 12:10
Gratulálok fiúk:)
-
3. Mattyer 2009. március 10. 20:15
Klassz a zene és tetszik is nagyon,a mondat azonban, miszerint a zenekar "a somogyi rock-színtér meghatározó zenekarává vált" kissé necces, mert én kaposvári vagyok de még sosem hallottam róluk... na,de majd most:)
-
2. Kátya 2008. március 29. 20:22
Gratulálok fiúk!!! Sajnálom, hogy nem lehettem jelen, de majd legközelebb..:)
-
1. Peti 2008. március 29. 07:57
Gratulálok a zenekarnak!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






