BAMA

Másfél évtizeddel ezelőtt kettészakadt a hetedik-nyolcadik osztályok társadalma a gunsosok és a bonanzások csoportjára. A gunsosok többen voltak és valamivel sikeresebbek a lányoknál, ezt a bonanzások azzal kompenzálták, hogy összetartóbbak voltak és szellemi felsőbbrendűségük biztos tudatában figyelték az ellentábort. A menőbbeknek (mű)bőrdzsekije is volt, de a talpasoknak, például e sorok írójának csak zenekaros (lehetőleg fekete) pólókra és belőtt hajra futotta.

A tömegmozgalom középpontjában a Bonanza Banzai állt, amely utálói szerint pontosan úgy hangzott, mint a Depeche Mode, míg rajongói szerint pontosan úgy hangzott, mint a Depeche Mode,  és ezért imádták. Az egyik oldalnak sem jutott eszébe, hogy a Bonanza Banzai korai produktumainak ismeretében ez meglehetősen sértő a DM-re nézve, nem is beszélve szerencsétlen Dave Gahanről, akit egy lapon említeni Kovács Ákossal egy rágalmazási per jogalapja lehet. A környékünkön élő átlagbonanzások persze meglehetősen kevésbé ismerték a Depeche-t, bár már akadt néhány átvett kazi, amelyek tompa hangzása alapján valóban nem lehetett különbséget tenni. A '93-as DM album, a Songs of Faith and Devotion gitárcentrikus hangzása mindenesetre egy gyomrossal ért fel a Techno Forever bűvöletében élő bonanzások számára.

1991 azonban még a Bonanza Banzai nagy éve volt: az év elején jött az 1984, az év végén meg még egy lemez, a Pillanat emlékműve,  ráadásképpen pedig teltházas BS (igen, ez azóta leégett) koncerttel. Bár ez annak idején egyáltalán nem tűnt fontosnak, az 1984-el fontos eredményt ért el a zenekar: míg az első két album már megszületése pillanatában avíttnak és – hát igen – gagyinak hangzott, addig a '84 csak egy-két év után érte el ezt az állapotot. A BB nagykorúvá vált a maga módján, érződött ez a dalszövegeken is, amelyek a tizenéves világfájdalom mellett újabb témákat kezdtek el boncolgatni. Az 1984 sumákban erősen politikus lemez, előrevetítve Ákos tizenegy évvel későbbi Köztársaság téri performanszát. A mai napig komolyabb rossz érzés nélkül hallgatható maroknyi Bonanza szám közé tartozó címadó dal még csak általánosságban diktatúra ellenes, Orwell nyomán szabadon, a Provokatőr és az Érinthetetlenek azonban már keményen antikommunista Ki tudja, talán Csurka István Bonanzát hallgatva lépett a nemzetvédelem rögös ösvényére.

Könnyen lehet, hogy az ápdételt hangzás némileg a DM kilencvenes, igencsak agresszív Violatorának köszönhető, de mindez egyáltalán nem tett rosszat az első két lemez néha inkább az Alphaville -féle tingli-tangli szinti popjára emlékeztető megszólalása után. A hangszínek és effektek már nem kínosan nyolcvanas évek szagúak, bár eredetinek itt sem igazán mondhatók. A rajongók olvasnivaló mellé néznivalót is kaptak a népművelő Kovács Ákostól: az 1984 mellett kötelezővé vált a lemeznyitó Szárnyas fejvadász eredetije is a bonanzások körében.

A lemez a mai füllel hallgatva megmosolyogtatóan keménykedő Techno Foreverrel zárul; ez a forever aztán három évig tartott és addigra már e sorok írója is más legelőkre igazolt, miután elfogyott a hajzseléje.