BAMA

Úgy gondolom, sok múlik az első pillanatokon, amikor az ember étterembe látogat. Többnyire nem teszi ezt ugyanis ad hoc jelleggel, és általában - épp azért mert az esemény nem hétköznapi - kényes elvárásokkal tér be a vendéglátóba.

Nos, a Fregattban is sok múlt. Mert jó szakemberekkel találkoztunk. Ha ugyanis belépek egy étterembe elvárom, hogy legalábbis vissza-, de még inkább rámköszönjenek. Hogy asztalt mutassanak, érdeklődjenek, mi járatban vagyok, rágyújtanék-e itt tartózkodásom alatt. És mindezt persze jó modorban, nem tolakodva.

Nos, a Fregattban így történt.

Ha pedig még az asztalhoz is kísérnek, sőt, ha elveszik (lesegítik) a kabátot, szögre akasztják, úgy rakják elénk az étlapot, itallapot - nos ez egy extra csillagot jelent.

A Fregatt enteriőrje kellemesen ötvözi a western kocsmák hangulatát és az angol pubok eleganciáját. Ráadásul mindez olyan mint egy jó befektetés. Az elején többet kell bedobni a kasszába, ám a minőségi alapanyag kitartó, így sok évre előre biztos belső látképet nyújt, emellett pedig mindig divatos lehet. Minden kötelező kellék megvan: a sötétre pácolt hajópadló és lambéria, a tiszta, elegáns mosdóhoz vezető vadnyugati lengőajtó, és extraként vitrinben elegáns a nagy tengeren túli épületek miniatűrjei.

A Fregatt Arizona nevéhez híven kínál a tengerentúlról is hangzatos ételeket, például a mexikói konyhaasztalról. A borlapról azért természetesen a hazai, s azon belül is a dél-nyugati országrész présházainak termékeiből szemezgethetünk.

Amit meg is teszünk. Félédes fehéret és száraz rosét kortyolunk (az „alsó polcról”, 280/dl).

A levesek közt több nyertes van. Így, a brokkoli- vagy a fokhagymakrém (500-500), de mindketten inkább rádobunk egy százast, és erdei gombát (nem krémet) rendelünk. Kis csészék érkeznek hamarost gőzölgő finomsággal. A leves rendben van, paprikásan, ahogy kell, hibája tán csak annyi, hogy a vargánya/őzláb/róka/stb. közé került némi „sampipi” is. De ezen nem akadunk fenn.

A főételek közt már nehezebb választani. Akinek úgy tartja kedve, frankó klubszendvicseket is haraphat - nagyjából egy ezresért darabját. Mi azonban a klasszik Cézár saláta mellett döntünk, roston csirkemellel (1600, hús nélkül a fele), frenetikus ízesítéssel, guszta nagy tányérokon kerül elénk. Párja az úgynevezett bordatál (erre komolyan összefut a férfiember szájában a nyál), roston zöldségekkel, hasábbal. Ezt is hasonló nagyságú porcelánra pakolták, rendben van. A hús omlós és puha, jól sikerült a pác. A zöldség „resch, ropogós” (copyright Laci bá’). Ezerhatot számolnak fel érte.

Mivel mégis kevés helyen mérnek csapról az írek fekete seréből (0,25: 350, 0,4: 700; a világos 250-500), legalább egy pohárral kikérünk a végén, egye fene a mondást (a bor-sör viszonylatról). Desszertnek is ezt választjuk, a 800 HUF-ot egy kicsit sajnálom a somlóiért, igaz, az mindenütt nyerő.

És mivel a Fregattban a vendég is nyerő, a belépéskor támadt jó érzés kitart a távozásig.