BAMA

A vendéglátóhely ugyanis remek, hangulatos kis terasszal szolgálja ki a betérők kényelmét, és szépérzékét. A február végén magát makacsul tartó szürke időjárás azonban a kis, ötasztalos helyiségbe kényszerít be minket. Az esti órákban emiatt hamar el is fogynak a szabad helyek, a szűkös belső így néhol valóban kínos pillanatokat szül. A hölgyek számára kialakított mellékhelyiség ajtaja a fogasra akasztott néhány kabát miatt is nehezen tör utat magának.

No, de ahelyett, hogy tovább keseregnék azon, hogy a helyszűke szokatlan elrendezésű asztalhoz ültet minket (a pult belsőt látni oldalról, a bejárttal szemközti székről), nézzük a kellemes részét a dolognak. A kiszolgáló személyzet, vagyis az egy szem pincér kedves, segítőkész, de nem tolakodó. Kár hogy a borlapot is egyelőre, átmenetileg neki kell felmondania, beszállító-váltás miatt. A folyóból rendelünk, rószaszínűt, amiért utóbb némiképp túlzónak tartjuk a 190/dl-es egységárat - hisz kissé karcos, csersavas nedűt kapunk.

Az étlap előbb felcsigáz, majd elkeserít. A pizzákat különböző méretben (30-40-45) és szinte nem is látott, izgalmas változatokban kínálják (a legkisebbeket 650-1350 forintért) és lepények is vannak (650-900). Egy tartalmas szárnyas, illetve hal- és tengeri ételeket feltáró oldal is megnyílik előttünk, ám innen a deszertekre lapozunk. Egy, akarom mondnai két tétel úgy, ahogy van kimaradt (sertés, illetve borjú/marha). Legalább egy-egy kreációt szívesen láttunk volna.

No, de sebaj. A pizza abszolút rendjén van. Vékony, ízletes, s mintha egy csöpp fokhagyma is olvadt volna az olivaolaj közé, remek. A kiválasztott csirke pedig egyszerűen fergeteges. Rég nem láttunk és ízleltünk ilyen fantasztikusat, s ilyen hatalmas adagot valóban nem találni máshol. Haza is kell vinni belőle, pedig csomagoltatni aztán végképp szökőévente szoktunk. A friss paradicsomos bazsalikomos spagettiből is jókora adagot mérnek ki, ráadásul a szakács kihozta a maximumot az ételből, amit így télvíz idején ki lehet. Már az adagok miatt is fájó a figyelmeztetés, aki a felét kéri, kénytelen a háromnegyedét fizetni.

Nos, írtam feljebb rosszat, de talán több jót is, szándék szerint legalábbis, s mivel kedvelem a helyet, nehéz tovább rontani az arányon, de kénytelen vagyok, mert példátlan dolog történt. A magát az oliváról elnevező hely vállaltan az olasz ízek fellegvára akar lenni, s mint ilyen, hasonlítani is valamiképp a talján vigalmi helyekre. Ez az étlapon is olvasható. Az olaszoknál a pizzát mozzarellával, a tésztát parmezánnal (Gran Padano / Il parmeggiani) szokás fogyasztani. És valóban pofátlanság, ha a kedves vendég a klasszik méretű, teletömött parmezános tégelyt kiüríti, nem beszélve arról, ha további igényét jelzi. Az ilyennek valóban oda kell sózni egy ötszázast a számlára. No, de az, hogy az Olivában eleve nem hoznak külön a sajtból, és a kérésre kihozott kis üvegnyi parmezénért felszámolnak egy kétszázast - nos, az közel felháborító. Senki félre ne értsen: a tészta ára valóban kedvező - ám inkább építenék bele az extra parmezán árát, mint utólag számláznák.

Kávéra, sütire már nem maradtunk.