„Ha lopni jössz, én megöllek”
Mik ezek?
XBetörővel szerencsére még nem volt dolgom, meglopni is csak egyszer loptak meg, amikor a kerítésünket festegető helyi Mekk mester úgy döntött, inkább a sajátját pingálja a mi anyagunkkal – de ezt inkább csínynek fogtam fel.
Mások persze kevésbé szerencsések, mert az egyre inkább tény, hogy Fortunától függ, mintsem a közbiztonságtól, leütik-e az utcán, elviszik-e a sonkát a kamrából, vagy hogy hazaér-e a gyerek az iskolából úgy, hogy még mindig megvan a mobilja.
Így aztán mindenki védekezik, ahogy tud, ahogy mer, és magasról tesz rá, hogy mit is enged meg pontosan a büntető törvénykönyv. Aligha tudnám elképzelni a szomszéd Pista bácsit – és magamat sem – ahogy állunk szemben a konyhában éjszaka a betörővel, s mielőtt bármit tennénk, felnyálazzuk a Btk.-t, vagy kikérjük ügyvéd ismerősünk tanácsát, hogy akkor most mi is legyen.
– Naná hogy leütném, az anyja szemit, innen csak lábbal előre vinnék ki – mondaná Pista bácsi, ha megkérdezném, s nincs kétségem, hogy így is cselekedne, erre bizonyság, hogy fészerében már készül egy tábla, amin az áll, „ha lopni jössz, én megöllek”.
Vagyis a lényeg az, hogy a tulajdonosok szempontjából majdnem mindegy, mi van a jogszabályokban, az igazi kérdés, hogy a rossz szándékúak mit lépnek válaszul. Aligha gondolhatjuk komolyan, hogy beijednek, és templomba járó tisztes polgárokká változnak varázsütésre. Lehet, hogy éppen ellenkezőleg: nem csak lopásra, rablásra készülnek a jövőben, hanem arra is, hogy bele is halhatnak. Vagy rosszabb esetben arra, hogy áldozataik is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 23 hozzászólás érkezett-
23. Alekszandros001 2012. február 13. 10:17
Engem kétszer raboltak ki a tücskök. Megfogadtam hogy legközelebb vasvillát állítok a hátába, mintha ott lenne a helye. Vagy megfésülöm kis fejszével. De élve nem megy ki tőlem. Aztán majd el lehet játszani a bíróságosdit a jól bevett kettősmérce szerint.
-
22. búbosvöcsök 2012. február 13. 09:43
20. balgatag:
"Eddig csak elégségesen lehetett védekezni!
Tehát,ha valakire késsel rontottak rá az nem lőhette le.Ha puszta kézzel támadtak,akkor a megtámadott sem használhatott semmiféle tárgyat,fegyvert."
Ez sosem volt így. Olvasd el a hatályos törvényt, neten megtalálható. A törvény eddig is elég jó volt.
Ha valaki az életedre tör, akkor meg is ölheted, _bármivel_ védekezhetsz mai a kezed ügyébe kerül, akár még az illegálisan tartott vadászpuskáddal is, a jogos védeleme tényét nem befolyásolja, hogy mivel védekezel. Más kérdés, hogy mondjuk utána egy külön eljárásban megkérdezik, hogy ugyan miért tartottál illegálisan vadászpuskát, de ettől még az "önvédelem" jogos volt és nem ítélnek el gyilkosságért.
A jogos védelemben van egy elv, az arányosság elve, ezt keverik sokan azzal, hogy ha kézzel támadnak meg akkor nem védekezhetsz semmiylen eszközzel, de ez nem igaz. Az arányosság elve anynit jelent, hogy hogy mondjuk ha egy 10 éves gyeek meg akar ütni, akkor nem verheted fejbe védekezésképpen baltával, mert ez nem arányos védekezés. De ha megtámad egy ember és mondjuk kés van nála -tehát életveszélyben vagy-, akkor keresztülszúrhatod vasvillával, senki nem fog érte elítélni. Vagy ha ketten támadnak rád és agyon akarnak verni, akkro is védekezhetsz bármivel.
-
21. csacimire 2012. február 13. 09:31
Kedves balgatag!
Mosolyogva olvasom, hihetetlenül "különleges" eszmefutattásodat. Elárulok, egy apró titkot: a dobókocka minden oldalán más szám van....szóval attól,hogy az egyik felét látod még nem feltétlenül lettél okosabb a többit illetően.
Egy "kormányrendezvény" (vagy éppen bármilyen más rendezvény) előre bejelentett, míg egy lopás, betörés, rablás általában nem (de szólj ha tudsz ilyen kivételről). Szóval a rendőri jelenlét vonatkozásában összehasonlítani őket elég nagy hülyeség.
A szóban forgó cselekmények lezajlási ideje másodpercekben, percekben mérhető, nem pedig órákban így az általad elvárt gyors és hatékony eredményhez már csak a következő problémákat kell megoldani:
-teleportálás (mert ugye a rendőr a házad előtt várja a betörőt, a tűzoltó meg a tüzet)
-mindenhova kamera (olyan ami igazodik az időjárási és látási viszonyokhoz és persze a hangot is veszi)
-ja és persze egy olyan bejelentő, akire semmilyen hatással nincs a fenti a esemény és higgadt, megfontolt lépéseket tud tenni a gyors segítséghívás érdekében, valamint az elkövetők személyleírását is lejegyzi, lefotózza, miközben a maradék kezével éppen harcol ellenük.
Ja és képzeld, büntettek már meg engem is, be is törtek már hozzám (nem lett meg az elkövető) de ettől még nem ment el a maradék eszem és várok lehetetlen dolgokat (azért mert fizetem az adót), arról nem is beszélve, hogy ők is csak abból tudnak dolgozni amijük van és ez pedig a : TÖRVÉNY (amiről inkább nem mondok véleményt)
A fentieket figyelembe véve én úgy látom, hogy ami neked kell az egy személyi testőr vagy egy gumiszoba....
mindkettő biztonságos. -
20. balgatag 2012. február 13. 05:52
Eddig csak elégségesen lehetett védekezni!
Tehát,ha valakire késsel rontottak rá az nem lőhette le.Ha puszta kézzel támadtak,akkor a megtámadott sem használhatott semmiféle tárgyat,fegyvert.
Szerintem ez most sem változott.Csak kozmetikázták..
Szóval lassan kiderül,hogy a rendőrséget csak azért tartják fent az adófizetők,hogy őket büntesse.És kormányrendezvényeket biztosítsanak...Ez szép!!!! -
19. Billy Hill 2012. február 12. 23:14
Idézet egy Josh Thompson dalból (modern country): "Otthonainkat a Jóisten és egy-egy lőfegyver védi. Mindkettővel találkozhatsz, ha hívatlanul jelensz meg itt..." U.i. Szóhasználat: jogos "önvédelem" vs. jogos védelem...
-
18. lekosz 2012. február 12. 22:27
Végre megvédhetem amiért megdolgoztam ! Eddig nem lehetett bántani azt aki betört hozzád! Remélem most más kép lesz. Én tuti kezét lábát törném az illetőnek!
-
17. búbosvöcsök 2012. február 12. 15:44
12. búbosvöcsök:
"Ne fórumozz és drogozz egyszerre, mert látod ilyen hülyeségeket fogsz irkálni tőle."
Anyád drogozott mikor terhes volt veled, ezért lettél ilyen retardált barom.
-
16. Vlado63 2012. február 12. 15:27
Nem tudom, hogy mi a törvény gyakorlati haszna, legalábbis a legtöbb esetben. A megtámadottak többnyire idős emberek, akiknek sem lőfegyverük nincs, és arra sem képesek, hogy a kisbaltát hatékonyan használják. Az lenne az igazi, hogy ha egy ilyen betörőt csak egyszer is elkapnak, soha többé ne lássa a csillagos eget. Igaz, ettől sem fog a jelenség teljesen eltűnni, de legalább talán csökkenne az esetek száma.
-
15. tulrovidanevem 2012. február 12. 14:57
12. búbosvöcsök
Ne fórumozz és drogozz egyszerre, mert látod ilyen hülyeségeket fogsz irkálni tőle.
Egy kicsit nézz utána. Tényleg nem kell sokat, mert kiszúrja az ember szemét, hacsak nem vak.
Ha te még nem hallottál olyan esetről, hogy valakit megtámadtak, védekezett, és aztán még neki kellett 50.000 Ft bírságot kifizetnie, amiért le merte fújni a támadót gázspray-vel, akkor kb fél perc kereséssel találhatsz magadnak ötöt.
A helyzet eddig is katasztrofális volt, most is az, ezek az újítások nem érnek semmit, 150km helyett most már csak 145km-re vagyunk a normálistól... hurrá. Ez viszont nem olyan kérdés, amibe a törvény, vagy az idióta kormány beleszólhat, szerintem mindenkinek joga van az önvédelemhez, teljesen függetlenül attól, hogy pár jogvédő kretén mit gondol a támadó jogairól. Nincsenek neki, ha belehal, vagy belerokkan, magára vessen. Nem kell lopni menni, és akkor nem lőnek le. Ez ennyire egyszerű. -
14. mezeike 2012. február 12. 14:53
A halott indián a legjobb indián.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!






