Névtár - Imri Sándor
Kiűznék az ördögöt a harkányi városi címerből
Úgy tudjuk, az egyik helyi hívő közösség és vezetője az élenjáró abban, hogy most már végképp számoljanak le az ördöggel Harkányban, talán épp a húszéves évforduló apropóján.
Puskapor száll a harkányi gyógyvíz felett
Puskaporos a levegő Harkányban, mert még mindig nem tudni, hogy mi lesz a gyógyfürdő uniós pályázatával. Ráadásul a fürdőváros ennél sokkal többet is veszíthet. A befektető-jelölt még nem utalt pénzt.
Befektetői harc folyik a harkányi fürdőért
Rendkívüli testületi ülést hívtak össze csütörtökön Harkányban, ahol zárt ajtók mögött a Dunántúli Napló információi szerint visszavontak azt a meghatalmazást, amellyel Imri Sándor polgármester aláírhatta volna a gyógyfürdő kisebbségi részvénycsomagjának értékesítését célzó szerződést.
Gyógyfürdő: megkötötték az egyezséget Harkányban
Megszavazták a képviselők kedden azt a szerződést, amellyel az Aquaplus Kft. 851 millióért bevásárolta magát a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-be.
Harkány önkormányzata eladja a részvények 35 százalékát
Eladja az önkormányzat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. részvényeinek 35 százalékát 851 millióért, és átengedik a befektetőnek a vezérigazgatói kinevezés jogát – erről szerdán kora este, nyilvános testületi ülésen, egyhangú szavazással döntöttek a fürdővárosban.
Az előző időszak ügyei miatt nyomoz Harkányban a rendőrség
Hivatali visszaélés gyanújával nyomoz a rendőrség a harkányi önkormányzatnál - még az előző polgármester, Bédy István idejében történtek kapcsán.
A városi számla bánta a fürdő hitelrészletét
Nincs megelégedve a gyógyfürdő új menedzsmentjével, mert másról szólt az ígéret a megválasztásukkor, nyilatkozta a Dunántúli Naplónak dr. Imri Sándor.
Egymilliárd forintos mentőöv a harkányi gyógyfürdőnek?
Egymilliárd forintos ajánlatot tehet le a Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-ben való részesedésért a Siklóson szállodaépítésben és fürdőüzemeltetésben is érdekelt Aquaplus Kft. – erősítette meg a Dunántúli Napló információját György Zoltán, a cég ügyvezetője.
Gyógyfürdő: komoly érdeklődő, új határidő
Meghosszabbította tegnap, rendkívüli ülésén a képviselő-testület a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. kisebbségi részvény-pakettjének értékesítésére kiírt pályázatot, amelyre a november végi határidőig nem érkezett érvényes ajánlat.
Harkány fizetett a gyógyfürdő helyett
Tízmilliót inkasszált le a harkányi önkormányzat számlájáról az egyik bank a fürdő tartozása miatt, a dolgozók is borítékban kaptak fizetést.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja. Márquez, Gabriel García-
A pénzügyekre figyeljen oda, ne úgy költekezzen, mintha nem számítana, hogy mennyit ad ki. A szerelemben ne legyen önző, legyen nyitott kedvese érzéseire is.
-
Észreveszi, hogy valaki mély, romantikus érzésekkel közelít ön felé. Ez a Vénusz hatásának köszönhető, sőt, esélye van, hogy a szerelmet teljes egészében megélje.
-
Jó üzleti döntéseket hoz, mivel a saját maga és szerettei kényelmét, boldogulását veszi figyelembe. Valaki elbűvöli szerelmével, mégsem hisz az ígéreteknek.
-
Új helyzettel, az újrakezdés lehetőségével, kényszerével kell számolnia, ha sikeres akar lenni. A szíve is ebbe az irányba hajtja.
-
Van a családban egy problematikus gyerek, akire önnek is figyelmet kellene fordítania. Nem anyagi jellegű támogatásról van szó, hanem egy lelki seb...
-
Bizonytalannak érzi jelenlegi pozícióját, de tapasztalni fogja, hogy alaptalan a félelme. Növelni akarja bevételeit, de ehhez hosszabb munkaidőre és pontosabb...
-
Egy szerelmi partner, aki ráakaszkodott önre, már nem érdekli igazán. Párja a nehéz időkben is kitart ön mellett, csak azt nehezményezi, hogy kevés időt töltenek...
-
Barátai több közös összejövetelre, rendezvényre is meghívják, s ön szívesen velük tart. Szent Iván havában koncentráljon a szerelemre és a társasági életre.
-
Ne keseredjen el, ha a szerelmi élete nem lángolóan szenvedélyes. Az élet másfajta örömöket is rejt. Ha egy viszonynak vége, legyen bátorsága szembenézni a...
-
Munkahelyi változások zajlanak környezetében. Építse fel a jövővel kapcsolatos terveit, fejlessze képességeit. Lépéseit ne siesse el meggondolatlanul.
-
Kerülje a feszültségeket! Ne tegyen olyan változtatásokat, amelyek veszélyeztetik anyagi alapját. Értékes kapcsolatot alakíthat ki a magánéletében.
-
Terveit szilárd alapokra építse! A szerelmi fellángolást ne tekintse tartós kapcsolatnak. Az összes lehetséges módon tesztelje a saját és kedvese érzéseit.
Ingatlankereső
Receptválogatások
Lángost otthon is érdemes sütni!
Nagyon kiadós, ráadásul egyszerűen elkészíthető. Ha társaságot hívunk, biztosan elfogy mind, ha a családnak készítjük, a nyers tészta több napig is eltartható. Csak fokhagyma és tejföl legyen otthon!





