Gyurcsány: Orbán "ellen-Magyarországot" épített
Mik ezek?
XA Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar. De - folytatta - a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.
Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént - jelentette ki, hozzátéve, hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése.
"A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki.
Fidesz: az emberek nem kérnek Gyurcsány Ferencből
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc keddi évértékelő beszédéből az derül ki, hogy a volt miniszterelnök tovább halad az őszödi úton. "Az emberek világossá tették, hogy nem kérnek Gyurcsány Ferenc hazugságaiból, nagyotmondásaiból és korrupt barátaiból. A Gyurcsány-korszak szocialista kormányai tönkretették Magyarországot, így aztán nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc ma már csak egy 3 százalékos törpepárt vezéreként produkálhatta magát" - áll Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének keddi közleményéből.
A Jobbik reagálása Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédére
A Jobbik szerint ha "Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a rendteremtés, akkor Gyurcsány Ferenc – lassan két évvel az állítólagos fülkeforradalom után – az egyik legbiztonságosabb börtönünk beszélőjén fejtette volna ki véleményét biztonsági kamerák kereszttüzében" - reagált kedden Pörzse Sándor jobbikos képviselő közleményében Gyurcsány Ferenc évértékelőjére.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezett| CHF/HUF | 249.29 | +1.049% | ![]() |
| EUR/HUF | 299.52 | +1.062% | ![]() |
| EUR/USD | 1.27 | -1.038% | ![]() |
| USD/HUF | 236.09 | +2.029% | ![]() |





